2008. november 22., szombat

Határtalan építészet


Épület, mint szobor-szobor, mint épület

"Parazita *.SR" című munkámmal 1995-ben kezdtem el foglalkozni, a Working Space II nemzetközi projekt keretében, mely The Genes of Architecture alcímet kapta.
Azokat a jelenségeket kutattuk a számítógép határain belül, melyek szimulálják, hogy miként válik egy építészeti konstrukció szoborrá a számítógép virtuális terében. Ebben a projektben azokat a kifejezési erőket kutattam, amelyek az ilyen fajta konstrukciókat létrehozhatják.
A projekt szervezői arra kérték a különböző országok résztvevőit, hogy használják fel bátran egymás munkáinak részleteit és figyeljék meg, milyen irányú változásokat okozhat az idegen testnek a jelenléte.
A saját munkámba egy idegen elem beemelése romboló hatást eredményezett, ami abban nyilvánult meg, hogy az általam elkészített épületet egy szétrobbantott törmelékhalmazzá változtatta. Valójában az történt, hogy a számítógép és a 3D animációs program lehetőségeit maximálisan kihasználtam, és így újabb parancsot már képtelen volt végrehajtani. A program minden parancs nélkül vertices pontokat hozott létre (szám szerint 9212 vertices-et és 19153 faces-t, ezáltal a gépnek sikerült „önállósítania” magát) ebben a virtuális térben, és ezeket véletlenszerűen (általam ismeretlen rendszer szerint) össze is kötötte, ily módon egy teljesen új konstrukció létrejöttének lehettem a szemtanúja.
A gépnek parancsokat aduk és a parancsok nyomán ítéljük meg, hogy a gépnek vajon sikerült-e végrehajtania az utasításainkat. Mivel csak olyan parancsot képes végrehajtani, ami a programjában szerepel, ezért a gép megpróbál egyértelmű visszajelzésekkel ellátni bennünket felhasználókat arról, hogy sikerült-e teljesítenie a parancsot. Ha nem, akkor e sikertelenség rengeteg bosszúságot tud okozni azoknak a felhasználóknak, akiket nem tud elkápráztatni az a fajta kommunikáció amit ilyenkor egy megzavarodott mesterséges intelligencia képes produkálni. Charles Babbage (1792-1871) így írta le a Furcsa Hurkot, amely szerinte csak akkor jöhet létre, ha a gép belenyúl a saját tárolt programjába és megváltoztatja azt. A Furcsa Hurkok fogalmában a végtelen fogalma rejtőzik, mivel mi más egy hurok, mint egy vég nélküli folyamat véges módon történő ábrázolása.
Sikerült tetten érnem M.C.Escher szerkesztési trükkjeit, emellett tovább gondolnom a megmutatott teret. A táblaképeknél használt 75 fokos látómezőt kitágítottam és a végtelenségig fokoztam. Az animáció segítségével láthatják, miként csomóztam tovább M.C.Escher lehetetlen hurkait a Belvedere épületének belsejében.
Mivel az építészetet inkább képzőművészeti oldalról közelítem meg, így épületszobrot és nem lakóépületet tervezek ezért át kellett értelmeznem a régi definíciókat mert használhatatlanoknak bizonyultak az általam használt új környezetben.
Épületeimnél szinte lehetetlen függőlegest vagy vízszintes falat találni és előszeretettel használom a kristály szerkezetet (hegyesszöget), az alapötletet csak egy bizonyos határig érvényesítem, aztán kiegészítem újabb ötletekkel pótlásokkal vagy éppen kihagyásokkal soha nem kételkedem abban, hogy a szét esést részekből összerakható az egész. Olyan építészeti elemek, mint a fal és a mennyezet nálam egybefolyik a padlóval és a padlók falak mennyezetek egy folyamatos felületet alkotnak, ami a legtöbb érdeklődőben kétségeket ébreszt, hogy falat, padlót vagy mennyezetet lát éppen. A hangsúly a terek és a tömegek zárt és nyitott kölcsönhatásában rejlik, formai elképzeléseim között gyakran szerepelnek a felületek szilánkosan hasított feltárása, ami egyfajta expresszionisztikus világot jelenít meg. Gyakoriak az íves felületek éles vonalakkal szerkesztett felhasítása melyek a látványt finom eszközökkel koordinálják. Az épület eljátszik a látogató érzékszerveivel mindenkinek saját magának kell kitalálnia hogy éppen mit is lát hiszen ez a szobor egy felfedezésre váró épület.
Ennek a formavilágnak stiláris változásai minden esetben az építészet és a képzőművészet határterületére helyezett alkotásokat eredményez. A high-tech megoldások sosem látott megoldásokkal bűvölnek el. Az új épületszobrok-szoborépületek feltűnőek, akár egy Santiago de Calatrava hídjai, épületei, mely a beton, és az acél művészi módon való alkalmazásának mintapéldányai.
A számítógép virtuális terében szakíthatunk az építészet eddig ismert hagyományaival. Olyan építészetet művelek, amely figyelmen kívül hagyja a gravitációt, statikát, sőt az anyagok szilárdságával-teherbírásával sem törődik. „A virtuális térben készült épület képes alakját változtatni, lehet képlékeny, vagy lebegő mely fittyet hány a gravitáció törvényeire. Ezek a lehetőségek bűvölik el azokat a kísérletező kedvű művészeket akik számára másodlagos szempont a futurisztikus épületek megépíthetősége, inkább egy új építészeti nyelv kialakításán, fáradoznak mellyel a jövő kihívásainak, és követelményeinek lehet majd megfelelni”.
Folyamatos kíváncsisággal és érdeklődéssel figyelem a körülöttünk végbemenő változásokat melyekre képességemnek, megfelelően próbálok reagálni. A számítógép virtuális tere lehetőséget nyújt, hogy az építészet ne csak kevesek kiváltsága legyen. Az építészet segítségével visszatérhetünk a képzelőerőhöz, és újra teremthetjük a világot akár szilárd anyagok nélkül is, hiszen „az igazi vágyak a lebegésről” és a gravitáció leküzdéséről szólnak. A létrejött fiktív környezet megteremtésével „összekapcsolhatjuk a hétköznapi élet tényeit, és ennek nyomán lehetőségünk nyílik visszavetíteni a külső világra a valóság egy újszerű vízióját”.
Hasonlóan más művéseti ágakhoz „az építészet is a levegőbe kényszerülhet” és végre megszabadulhat kötelékeitől és egy lüktető, örvénylő építészet kialakulásának lehetünk szemtanúi. Ez az építészet az időben való változásról és a változtathatóságról szól, majd és így együtt él a valóság változékony természetével. Végre az építészet elsősorban az időről, a mozgásról szólhat és azután a térről, térbeli kiterjedéséről.

Budapest, 2006-02-25 Kapitány András

Nincsenek megjegyzések: