"Parazita *.SR" című munkámmal 1995-ben kezdtem el foglalkozni, a Working Space II nemzetközi projekt keretében, mely The Genes of Architecture alcímet kapta. Azokat a jelenségeket kutattuk a számítógép határain belül, melyek szimulálják, hogy miként válik egy építészeti konstrukció szoborrá a számítógép virtuális terében.
Saját munkámba egy idegen elem beemelése romboló hatást eredményezett, ami az általam elkészített épületet egy szétrobbantott törmelékhalmazzá változtatta. Valójában az történt, hogy a számítógép és a 3D animációs program lehetőségeit maximálisan kihasználtam, így az újabb parancsot már képtelen volt végrehajtani. A program minden parancs nélkül pontokat hozott létre (számszerint 9212 vertices-et és 19153 faces-t, ezáltal a gépnek sikerült önállósítania magát) ebben a virtuális térben, és ezeket általam ismeretlen rendszer szerint össze is kötötte, ily módon egy teljesen új konstrukció létrejöttének lehettem a szemtanúja.
Charles Babbage (1792-1871) így írta le a Furcsa Hurkot, amely szerinte csak akkor jöhet létre, ha a gép belenyúl a saját tárolt programjába, és megváltoztatja azt.
A Furcsa Hurkok fogalmában a végtelen fogalma rejtőzik, mivel mi más egy hurok, mint egy vég nélküli folyamat véges módon történő ábrázolása.
Az animáció segítségével láthatják, miként csomóztam tovább M.C.Escher lehetetlen hurkait a Belvedere épületének belsejében. Sikerült tetten érnem M.C.Escher szerkesztési trükkjeit, emellett tovább gondolnom a megmutatott teret. A táblaképeknél használt 75 fokos látómezőt kitágítottam és a végtelenségig fokoztam, (egyszerű téma végtelenségig való fokozása a „fúga művészete” Johann Sebastian Bach). Az M.C.Escher képiben való bolyongást pedig Akhilleus-nak és a Teknősnek (D.R. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach) köszönhetjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése