Non-standard építészet

RAJK LÁSZLÓ

Non-standard építészet

Kiállítás

Ezzel a címmel rendezett provokatív kiállítást 2003-2004 fordulóján a párizsi Pompidou Központ, jelentősen felkavarva az építészetet napi szinten gyakorló szakmászok lelkivilágát.
Non-standard - mint módszer, a matematika területén keletkezett valamikor 1960-as évek elején. Abraham Robinson matematikus használta a fraktálgeometria területére, azokra a mozgásban lévő struktúrákra, ahol algoritmus rendszereket alkalmaznak.
A párizsi kiállításon non-standard architecture gyűjtőnévvel olyan alkotásokat, alkotókat és alkotói csoportokat mutattak be, akik a mindennapi tervezői folyamatok és a digitális alkalmazások technikáját saját világukból kiszakítva, átalakítva, a lehetőségeket megnövelve és kiegészítve, az építészeti formanyelvet újradefiniálták, és ezzel az építészet ipari folyamattá züllése ellen tiltakoztak.
A non-standard építészeten belül is külön műfajt képvisel a provizórikus építészet. Provizórikus építészeten nemcsak az installációs építészetet értem, hanem a non-standard tér-újraértelmezéseket - légyen az helyszíni akció, performansz, festészet -, amelyek magukban foglalják a vizuális alkotások szinte minden fajtáját, de akár idesorolhatom a retorikát vagy a zenét is.
A provizórikus építészet része a történelemnek. Egy hosszabb tanulmányomban már elemeztem, hogy értelmezésemben a trójai faló éppúgy ebbe a műfajba tartozik, mint az űrhajósok fogadására épített díszemelvény. De ebbe a műfajba sorolom a barikádoktól az útonállók úttorlaszain át a mai útlezárások látványos fényjátékán keresztül a középkor és újkor tömegszórakoztatására ácsolt kivégzőhelyeit, többszintes akasztófáit éppúgy, mint a falu közepén felállított májusfát vagy a szovjet-konstruktivista szónoki emelvényt és a hordószónok alatti hordót. Ráadásul tagadhatatlan, hogy az előbb felsorolt szerkezetek felépítéséhez olyan mérnöki-szerkezeti-esztétikai tudás, tapasztalat szükséges, melyet soha-sehol nem tanítottak vagy tanítanak. Éppen ezért érdekes az is, hogy a provizórikus építészethez számos olyan jelentős művész alkotása köthető, aki nem épületeiről híres. A már emlegetett trójai faló kitalálója, Odüsszeusz éppúgy ismerős, mint Liszickij, az emblematikussá vált Lenin-emelvény tervezője. Tudjuk, hogy Leonardo, Raffaello, Canaletto, Velázquez, Rubens is részt vett felvonulások, koronázások, vízi karneválok vizuális tervezésében. A barokk és az újkor legkiemelkedőbb művészei pazarolták energiáikat a provizórikus építészetre. A legújabbkor modernjei, avantgárdjai számára a műfaj szinte mindennapossá vált.
A provizórikus építészet legfontosabb tulajdonsága az ideiglenesség. Az ideiglenesség azonban nem valamifajta mobilitási, áttelepíthetőségi követelményből fakad, hanem azért, mert az alkalom szüli, és az alkalom elmúltával el is tűnik. Mindig egy adott alkalomra készül, arról szól, egész viszony- és szimbólumrendszere annak van alárendelve. Művelése szokatlan kötöttségekkel jár. Ebben alapvetően különbözik minden más építészeti műfajtól. A konkrétság, a program és az alkalomszerűség egyben a jelen állásfoglalását jelenti egy adott eseménnyel kapcsolatban. A provizórikus építészetnek csak jelene van. Kizárólag a rövid idejű jelenével hat, ezért a jelen véleményét testesíti meg a múlttal vagy a jövővel kapcsolatban.
Kétségtelen, hogy a provizórikus építészet műfajába tartoznak a kiállítások is, még akkor is, ha maguk a kiállított tárgyak nem a provizórikusság jegyében születtek. Hiszen az adott tér alkalomszerű össze(be)rendezettsége kizárólag akkor és ott, a jelenével hat.
Különösen igaz ez itt és most, Kapitány András festőművész és a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete hallgatói, Domokos Attila építész, Varga Szilvia és Lakatos Ábel keramikusok és Kozicz Szabolcs csomagolástervező kiállítására is.
Ha elfogadjuk, hogy a non-standard egyes alkotói folyamatok szűken, hagyományosan értelmezett alkotói módszerein túl új, látszólag idegen eljárásokat is alkalmaz, akkor ez a kiállítás feltétlenül a non-standard műfajába tartozik.
A kiállítás két megközelítésben értelmezi a non-standard fogalmát. Az egyik irányt Kapitány András, a másikat pedig a soproni kollégák képviselik.
Kapitány képei sokkal inkább hasonlítanak építészeti tervrajzokhoz, mint klasszikus táblaképekhez. Bármennyire is egyre nagyobb teret nyernek a táblaképfestészetben az építészeti motívumok, Kapitány esetében nem önmagában az építészeti motívumok a figyelemre méltóak, hanem a progresszív motívumok alkalmazása. Kapitány téralkotó és térreprodukáló művész. Építészetében az előre gyártott vagy éppen más által mérnöki módon megstrukturált építészeti műtárgyakat a tradicionális szerkesztési elvek mentén digitális elemeire bontja, és ezekből, akár tradicionális technikákkal, újat hoz létre. Ready made? Lehet, már amennyiben a téglaépítészet is az. Összefoglalva, Kapitány András művészete nem csupán kép-építészetről beszél, hanem a progresszív építészetet jeleníti meg non-standard módon.
A Soproni Egyetem alkotói ars poeticájuk megjelenítésére viszont a kortárs művészetek módszereiből azokat alkalmazzák, melyek nem kapcsolódnak közvetlenül az általuk művelt konkrét alkotási folyamathoz. Üzeneteiket hol szoborszerű térinstallációk vagy hagyományosabb monitor-vitrines kiállítási elemek, hol interaktív tárgy-együttesek vagy éppen a koncept módszereit kölcsön vevő művek jelenítik meg. Az Ernst Múzeum terébe komponált kiállításuk alapmotívuma a klasszikus színstrukturálás, azonban itt is eltérnek a tradicionális színkódoktól, alkotóik belépnek a digitális világba, fényben és tipográfiában is megjelenő színstrukturájukat a CMYK világához igazítják. Tehát megint a non-standard, de a térre, a helyre komponálva, a provizórikus építészet felől közelítve. Olyannyira efelől, hogy a kiállítás középpontjába helyezett installációs elem, a metaforikus talapzatra emelt zöld fű csak a földre helyezett locsolókannák interaktív használatával őrizheti majd meg megnyitókori állapotát.
Dicséret illeti a kiállítás kurátorát, Uhl Gabriellát, hogy az egymástól látszólag távol eső területen működő művészek módszereiben felfedezte a közös elemet, a non-standard módszert, ezzel felvillantva a jövő alkotói folyamatai közül egy lehetséges irányt.
(Non-standard architecture. Kapitány András festőművész és a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete hallgatói, Domokos Attila építész, Varga Szilvia és Lakatos Ábel keramikusok, valamint Kozicz Szabolcs csomagolástervező kiállítása megtekinthető az Ernst Múzeumban 2007. augusztus 22-ig.)